2016. december 4., vasárnap

Évem


Mióta ezt a blogot művelgetem – lassan három éve – mindig csinálok egy kis képtárat az adott év néhány fotójával. Így december tájékán, bár a pecabotok még nem pihennek, egyre többször lapozgatom végig az év képeit. Könnyű nekem, mert én már tudom a sztorit. De megmutatom szívesen nektek is:



Az év első pecái Ráckevén estek meg, volt ami pickerrel, volt, ami bolognaival. Évek óta ezekkel a horgászatokkal indítom az évet, kiegészítve néhány, a Csőhídi-pályán elkövetett halfogó akcióval. Ez utóbbira idén már nem került sor, köszönet érte mindenkinek, akit illet! Finoman esznek a halak, finom cuccal, sokszor csak kistestű példányokat fogok. De nem baj, jó az.


Ne menjünk el szó nélkül a fenti kép mellett sem. Ez egy 4 grammos úszó, amit a bolognain használok tavasszal. Leszámítva a nyári nádi pontyozós pecákat (ha vannak egyáltalán) és nagyritkán a kockatavi pellet waggleres próbálkozásaimat, csak ilyenkor úszózom. Na jó, néhanap snecizek is, vagy a nádszélen pecázom, bodorkára, vörösszárnyúra vagy dévérekre. Mégis, az idő legnagyobb részében feederezem, esetleg pergetek. Kevés időt töltök az úszós pecával. Ugyanez a tendencia mindenhol. A feederezés átvette a főszerepet, a fiatalabb generációknál talán az UL pergetés van hasonlóan kiemelt helyen. Az úszós peca sötét időket él meg. Remélem, ez nem marad így, remélem, hogy a horgászcikk gyártók újra felfedezik majd és üzletet csinálnak belőle megint. Mert úgyis az viszi előre a pecát.


A tavasz hozott még egy ötletet magával. A fejembe vettem, hogy szeretnék jászt és domit fogni pergetve a Dunán. Nem ördöngösség az, sokaknak sikerült már. Nos, nekem egylőre nem, bár talán két alkalommal próbáltam csupán. Kis wobblerekkel és apró támolygókkal dobáltam rájuk. Horgásztam olyan helyen, ahol az ilyen pecát sokan művelik, sajnos azonban lemaradtam a szép fogásokról. Mindössze két napot, de annyi elég az eredménytelenséghez. És horgásztam olyan helyen is, amit jónak gondoltam. Nem volt az… Jövőre biztos megint megpróbálom, nagyon érdekel ez a fajta peca.


A Dunán idén vitathatatlanul a paduc volt az év hala. A legtöbbször ő akadt horogra, bizonyos helyeken, bizonyos időszakokban elképesztően nagy számban. A leggyakrabban húzós vízű helyeken horgászom, nem meglepő hát, ha találkozunk. 2016-ban viszont kevesebb jásszal, kevesebb dévérrel hozott össze a jósorsom, akik helyét simán betöltötte a paduc. Nem tudom mekkorára nő, de az idén fogtam három, 50 centit meghaladó hosszúságú példányt. Az úsztató pecások leggyakoribb zsákmánya is ő. Apropó úsztatás: Egyik tervem volt az idei évre, hogy megpróbálok én is úsztatni a Dunán, esetleg próbaképp az Ipolyon. Elmaradt a dolog, de el nem felejtettem. 2017 remek év lehet erre…


Menjünk kicsit máshova. Egy methodos verseny reggelén lőttem ezt a fotót. A taligán rajta van minden, ami a következő 8 órára (6 óra peca, majd’ 2 óra előkészület) szükséges. Elég kompakt cucc, legnagyobb része a láda, de vannak rajta edények a kaja keverésére, felszerelt botok, szákfejek és haltartó, vendégváró szék, esőruha, etetőanyag, egy rakás horogravaló, még egy üveg tea is felfért a tetejére. Erre a versenyre már úgy megyek, hogy pontosan tudom, mi kell, mégis úgy nézek ki, mint a péceli hetivásár.


Pedig a képen ott van (majdnem) minden, ami a method feederezésben fontos. A pontosság kedvéért egy 8 mm-es, lebegő minibojli, ami csak maga emelkedik fel, de a 10-es szakállnélküli horgot már nem emeli meg. Persze ez az egész egy kis etetőanyag-kupac tetején virít, amit egy lapos method kosárral juttatok a célterületre. A csalibojliból finom aroma szivárog. Elképesztően eredményes a módszer a sűrűn telepített tavakon, az angolok még márnára is előszeretettel használják. Igaz, folyóik többsége meg sem közelíti a Duna méreteit, a kisebb hozamú vízfolyásokban talán jobban is érvényesül a kis adag, minőségi kaja. Nem tudom, egyszer ki kéne próbálnom.


Az idén a Duna is tovább tanított engem horgászni. Érdekes volt például, amit az etetőanyagokról mutatott nekem. A korábbi években kizárólag édes kajával feedereztem a folyón. Idén, főleg a nyár végi és őszi időszakban sokat használtam a sajtos aromájú kajákat, nem kevesebb eredménnyel. Egyre inkább azt kezdem érezni, hogy az etetőanyag egyéb tulajdonságai (a szemcsemérete, a felszálló részek aránya, az, hogy mennyire füstöl, az íz, nem az aroma, a bontás módja, sebessége, a darabosabb alkotórészek, az élőanyag stb.) talán fontosabbak, mint az, ami nekem először feltűnik belőle: édes vagy sajtos. Sőt, ez biztosan így van.


Idén is, ahogy a korábbi években, leginkább a márnákat kerestem és elég gyakran találtam is. Márnát fogni nem nehéz a Dunán, beleakadni néhány bajuszosba nem egyetemi tantárgy. Egyenletesen, megbízhatóan fogni őket, főleg a 2016-os, meglehetősen hektikus vízjárás mellett, nos az már nehezebb ügy. Nem is mindig sikerült. Sebaj, nem gondolom, hogy rosszul teljesítettem volna. Betlis pecák voltak azért, de csupán három az idén. A kora tavasz és a november vége már trükkös, néha belefut az ember. Közel negyven másik dunai peca zárult több-kevesebb eredménnyel, legyen elég ennyi.


Ezt a képet mindenképp meg akartam mutatni! A fájdalmasan korán elment Szilárd barátunk emlékére idén már másodszor került megrendezésre egy emlékverseny a „közeli” Ölbőn. A verseny előtti napon került horogra ez a ponty. Kipy (a fotón félmeztelen látható dalia) volt az elejtője, mellette, az ő árnyékában sütkérezik Polyák Csabi, akinek szintén volt szerepe a fogásban. Az ő karja helyettesítette az otthon maradt száknyelet. A fotóriporter szerepét KZs alakítja, valami speckó halszemoptikára volt rákattanva éppen. Az egész jelenetre ez a vidámság volt jellemző. Méltó emlék egy vidám cimborának. Ja, itt van a kép KZs optikáján keresztül is:




Miközben pecázik az ember, sok szépség veszi körül. A kis kócsagon és a kacsákon kívül bekerültek az idei albumba gólyák is és egy csuszka (vele a Duna ugyanazon részén találkozom mindig). A fenti két képet egy telepített tó partján lőttem, de a madarak megfigyelésére talán a Tisza-tó az ideális hely. Igaz, nehéz a szárnyasokhoz közel kerülni, az én apparátusom és tudásom kevés jó fotókat csinálni ott. Sebaj, ha fényképet nem is csinálok minden madárról, egyre többet ismerek fel és ismerek meg közülük.


Ez a fénykép azon az egyetlen augusztusi reggelen készült, amikor idén csónakkal indultam a mártoni nádasokba. Szemben a Nap kel fel éppen, az előtérben Laci evez szokott helyére. Előttem még párszáz méternyi evezés áll, a Kereknádba igyekszem a meder túloldalán. Pár éve tavasztól ősz elejéig jártam a környéket. Sokat horgásztam és sokat is fogtam a nádban. Mára a Duna vette át a főszerepet, az RSD csupán ezüstérmes lett az általam látogatott vizek közül. De ma is olyan, mintha hazajárnék.


A végére egy szép leányhalat tartogattam. Több helyen is találkoztam velük idén, tavasszal inkább kisebbeket fogtam, az ősz hozta az ilyen remek példányokat. A kisebbek némelyikét (szégyellem is) fel sem ismertem, jászként engedtem vissza őket. Csak később, a fotókat nézve jöttem rá, hogy mit fogtam aznap. Bocs… A darabosabb leányhalak már egyedi színezetük, formájuk, tapintásuk alapján is egyből felismerhetők. A leánykoncér az egyik olyan szépség, mely a szó szoros értelmében is megszínesíti a dunai pecát. Kívánom jövőre mindenkinek. No meg azt is, hogy mindenki illő módon búcsúzzon tőle, ne kerüljön szákba, tepsibe.


Sok mindenről nem írtam fent, ami idén történt a pecák során, de ízelítőnek talán ennyi is elég. Remek év volt a 2016-os. Talán nem annyira eredményes, mint néhány korábbi, de ez is egy lépés volt előre. A világ körülöttünk nem jó irányba lépdel, de a horgászatban előre jutni mindannyiunknak hasznára válik. Bízom benne, hogy hasonlóan élvezetes és tanulságos volt a ti évetek is.

A 2016-os képtárat itt találjátok: 2016


A korábbiakat pedig ezeken az oldalakon: 2015 2014

2 megjegyzés:

  1. Ezt az írást nem egyszer fogom csak elolvasni! Többet ér mint egy éves horgászújság előfizetés. Már nem az ár, hanem a mondanivaló tekintetében! Ezért vagyok blogolvasó elsősorban! Köszönöm!
    Ja és "bulldog" névnapot!
    ;))

    VálaszTörlés