Leánybúcsú


Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudom, hogy megyek-e még pecázni idén a Dunára. Ahogy az időjárás-előrejelzést nézem, épp a következő szombaton érkezik egy hidegfront, ami – úgy tűnik – végleg telet csinál ebből a nyárias őszből. Ez nem biztos, hogy jót tesz a halak étvágyának, viszont biztos, hogy el fogok ázni, ha aznap nekiindulok. Meglátjuk. A legutóbbi dunai peca képei viszont már megvannak, mutatok is párat:


Szokásos harcálláspont

Nagy orsók, dióverők

Harmadszor horgásztam ugyanazon a mély, gyorsfolyású szakaszon. Nagytömegű kosarak, erős felszerelés, ahogy korábban is. Az állvány hátsó lábát egy esernyőrögzítő leszúrójával fixáltam, így már tényleg bombabiztos a cucc. A bekapcsolt nyeletőfék mellet ez a rögzítés sem kell, de az ördög ugyebár… Mivel elég közel horgásztam, nem volt kiakasztva a zsinór. A vödörbe most egy kicsit más anyag került, mint szokásos. Összeszedtem a pincében néhány megmaradt száraz kaját (volt benne folyóvízi, de normál keszeges, sőt, némi methodos etető is), ezekhez kevertem a szokásos földet, aromát, morzsát, magmix híján két doboz csemegekukoricát. Jó sok (egy liternyi) csonti jött még velem. Poraromák, fűszerek, dipek voltak még a csomagban, hogy lehessen kicsit trükközni is, ha szükséges.


Az első jelentkező – jellemzően az évre – egy márna volt. Majd’ kétkilós, izmos jószág. Azt szoktuk mondani, hogy itt különösen erősek a halak és valóban, nagyon intenzíven, erősen védekeznek az itt megakasztott uszonyosok. Nem is gondoljuk végig, amikor valami ilyesmit állítunk, pedig lehet benne valami. Ha azt feltételezzük, hogy egyes halcsapatok a folyónak csak kisebb, meghatározott szakaszain mozognak (erre számos tapasztalat utal) ennek a kijelentésnek lehet valóságalapja. Azok a jószágok, melyek nap, mint nap ezzel az erős sodrással küzdenek, bizony komoly ellenfelek lehetnek a horgon is.

Elhagyta a nagyobbik felét...

Na, aztán itt van ez is. Nem állítom, hogy sűrűn fordul elő, de aznap megesett, hogy a nehéz, kétszáz grammos kosár lemaradt a műanyag szárról. Eltört az istenadta. Első ránézésre is feltűnik, hogy a hosszú, műanyag „nyél” nem ideális kialakítás egy ilyen tömegű cucchoz. Szerencsésebb lenne a kosár felakasztását egy egyszerű lemezfüllel megoldani. Kisebb tömegekben (5 unciáig) kapható ilyen is, de nagyjából kétszer annyiért mérik, mint a műanyagost. Annyiért nem kell. A 6-7 unciás méretből pedig nincs is más kialakítású, szóval a kör bezárult. Két év alatt ez volt a második kosár, aminek a szára így adta fel, ennyi még belefér…


A horogelőke egyszerűen belehurkolva a gumiba

A nap egyik fontos tapasztalása volt, hogy a nagy kosárhoz, fonott dobóelőkéhez, erős bothoz bizony elkél egy kis beépített rugalmasság. Ezt egy rövid, úgy 15 centis erőgumi darab biztosította a horogelőke és a dobóelőtét között. Sokat szenvedtem az erőgumik csomózásával, nem nagyon sikerült kellően megbízható bogot találnom hozzájuk. Tudom, sok ismert horgász megmutatta már, hogyan kell, nyilván az én kézügyességemmel van a hiba. No de akkor is! Megpróbáltam hát krimpelni a gumit, működik! Volt rajta jó hal is, meg hisztis. Elakadtam vele, de inkább a horog hajlott, nem a gumi adta fel, szóval eddig jó.



Aztán megjöttek ők is. A leánykoncér sokak számára ismeretlen faj, hosszú horgászpályafutások telhetnek el úgy, hogy nem találkozik vele a kolléga. Én is tavaly, vagy tavaly előtt fogtam az elsőt, de bízom benne, hogy sokszor, sokat találkozunk még! Védett, megtartani nem lehet, de komolyan mondom, eszembe sem jutna! Olyan gyönyörű hal a koncér, hogy vétek lenne tőle megszabadítani a vizet. Van egy másik olyan halfaj, ami ilyen megbecsülést vívott ki nálam. A compó. Abból sem vittem haza soha, pedig vele – főleg fiatalabb koromban – sokszor találkoztam. Sebaj, „gyűjteni” szeretném az ilyen halakat, már van is jelöltem a következőre: kecsege…



Két leányhal után megint márnákkal folytattam, de volt három elvesztett halam is. Az egyik szinte a kapás pillanatában leakadt. Ilyenkor megpróbálom ráhagyni a halra az elakadt szerelék kiszabadítását, ez sokszor működik. Most nem, be is kellett szakítani végül. Mindkét másik elvesztett halnál a monofil előke szakad, méghozzá közvetlenül a horognál. Erős a gyanúm, hogy én rontok el valamit a horogkötésnél, ezért nem olyan megbízható a csomó. Nem először fordul ez elő velem. Attól tartok, erre megoldást kell találnom jövőre.


A hosszú előkés feeder végszerelékkel az akadások túlnyomó többsége ilyen szép, szájszélben ülő. A folyón halfajtól, szájállástól függetlenül ez a leggyakoribb. Mélyre nyelt horoggal (nem számítva a gébeket) eddig csak márnánál találkoztam, de tényleg nagyon-nagyon ritkán.

Leánybúcsú

Bár az utolsó fogott halam márna volt, ide a végére egy leányhalat teszek. Négy márna és három koncér volt kézben aznap. Szerintem jó peca ez egy délelőttre. Nem tudom, lesz-e még részem benne az idén. Ha igen, az jó. Ha nem, akkor sincs okom panaszra. Érdekes, eredményes pecákon vagyok túl, túlzás lenne többet várni. Ha tudok, jövök még, ha nem, legyen ez a leány a búcsú.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések