Egy délelőtt képei
Arra gondoltam, csináljuk most kicsit másképp. Nem
a komplett sztorit mesélem el a legutóbbi pecáról, inkább mutatok néhány képet
és írok róluk pár gondolatot. Ami eszembe jut. Csak összeáll ebből is
valami. Aki az adatokra kíváncsi: Egy szombat délelőttöt töltöttem el a Duna
fővárosi szakaszán. Két márnát fogtam, egy megtépett, egy pedig nem akadt meg a
spiccet majdnem vízbe görbítő kapás után. Szokásomhoz híven feedereztem,
etetőkosárral, hosszú előkével, kis horoggal, csontival. A többit mondják el a
képek:
Ez volt az év első olyan pecája, amit végig
napsütésben abszolváltam. Bár az optika valami sejtelmes hangulatot csinál, ha
belefotózom a Napba, de igazából szép, verőfényes volt a reggel is, akárcsak az
egész nap. Fontos ez, pár fokot még melegednie kell a víznek, hogy ezen a
szakaszon is megjelenjenek csapatostul a halak. Meg aztán a hangulatom is jobb
a napfényes időben.
Szeretem a kacsákat. Valamiért azt gondolom, ha ők
ott vannak, akkor a halak sincsenek messze. Ennek egyes szakaszokon gyakorlati
alapja is lehet, máshol – mint például itt – inkább csak babona. De ettől még a
jelenlétüknek örülök, jól szórakozom rajtuk. Ebben az időszakban a hímek már
igen aktívan védik megszerzett párjukat, egymás után hajtják el a többi
arrafelé legyeskedő fickót. Ja, majd elfelejtetem! Hallottátok már azt a
hangot, amikor a kacsa repülésből siklásba vált át? Elég mókásan repül (nem egy
levegő-akrobata a lelkem), aztán a szárnyait egyszer csak szétfeszíti,
hátrahőköl, kurta lábait kicsit előrenyújtja. Ebben a pózban igen hosszan tud
siklani a vizet érés előtt. Közben pedig egy igen éles, száraz, sziszegő hangot
hallani, ahogy a levegő áramlik a szárnyak alatt és fölött. Ha közel vagy,
egész meglepő.
Figyeltétek már, hogyan védekezik a márna?
Előszeretettel indul meg befelé, az erősebb sodrás irányába. Inkább folyásnak
felfelé megy, mint lefelé. Nem tudom, hogy az idén mit ettek a bajszosok, de a
most tavasszal akasztott néhány példány kifejezetten jó erőben volt. Vagy én
felejtettem már el ősz óta, hogyan csinálják? Az is lehet… Még egy jellemzőjét
figyelhetjük meg a fárasztás során. Időről-időre lefúrja a fejét a fenékre,
ilyenkor könnyen szakad a monofil előke. Bizonyos helyeken, ahol tudom, hogy
nehezebb, akadósabb a terep, ott mindig fonott előkét kötök, ha benéznek a
márnák.
Folyóvízen leginkább damilos merítőfejet használok.
Nincs nagy ellenállása, könnyebb vele az áramló vízben boldogulni. Tavalyelőtt
télen az egerek megrágták az összes merítőfejet a pincében, ennek az attaknak
esett áldozatul az a fej is, amit előtte vagy tíz évig használtam. Sajnáltam,
tényleg. Aztán tavaly tavasszal, egy kiállításon vettem ezt a mostanit. A három
és feles márnát simán elnyelte, nagyobbhoz még nem volt szerencséje. Én azon
leszek… A nyél is fontos. Szeretem a nem túlzottan nehéz, de erős nyeleket. Az
sem baj, ha nem megy tönkre az első kőhöz csapkodás után. A hossza legyen
legalább 2,5 méter, de inkább 3. Ha mindezt összeadjuk, elég drága száknyelet
kapunk. L
Mostanság sima elsőfékes orsókat használok
leggyakrabban. Nem a márka, a típus a lényeg, csak az, hogy viszonylag
nagydobú, elsőfékes orsók. Nem dobálok messzire, a nagyobb dob a damil kímélése
és főleg a robosztusabb szerkezet miatt fontos. Bírnia kell a sokszor 140-150
gramm össztömegű végszereléket. Hogy miért nem nyeletőfékes? Mert fakezű vagyok
és feledékeny. Korábban a kenyérkereső dunai feedereimen is nyeletőfékes
orsókat használtam, nem csak a vadölő buzerátorokon. De minek?! Leggyakrabban
az történt, hogy elfelejtettem a nyeletőt bekapcsolni. Ha pedig
véletlenül bekapcsoltam, akkor a bevágásnál felejtettem visszakapcsolni. Az még
rosszabb. Ilyen előzmények után hagytam a fenébe. Nem kockázatmentes a dolog,
tavaly kétszer rántotta vízbe botomat a márna. Az egyik esetet megérdemeltem,
az egyik bot még a vízben, úgy mentem szomszédolni. A másik alkalommal azonban
tényleg az orrom előtt történt, a másik botot csaliztam éppen, amikor
állványostól dőlt a Dunába a feeder. Nem sokon múlt.
A dunai peca egyik fura fűszere a hajóforgalom. A tavasz első sugarai nem csak a halakat csalják elő, de a
teherhajókat is. Ez a tolóhajó éppen előttem fordult meg, egy hat uszályból
álló alakzattal „egyensúlyozva”. De a parton horgászókra a legnagyobb veszélyt –
tapasztalatom szerint – az iromba nagy kirándulóhajók jelentik. Hogy a hajótest
formája okozza-e vagy mi más nem tudom, de ezek háromszor akkora hullámokat
küldenek a partra, mint a legnagyobb teherhajók. Ezeknek a monstrumoknak még
nincs itt a szezonja, de hamarosan jönnek majd ők is. Jaj nekünk!
Halaim többségét – mérettől és fajtól függetlenül –
szájszélbe akadt horoggal fogom (akkor szokott botot vízberántós kapás lenni,
amikor nagy ritkán mélyre nyel a márna). Talán a képen is látszik, kb. így. Az
alap-előkehossz nálam 80 centi, innen rövidítek vagy hosszabbítok, ha kell. Azt
gondolom, hogy a szájszélben való akadás oka a halak táplálkozásában és folyóvíz
sajátosságában rejlik. A csalit nem szívják be olyan mélyre, vagy a horog
felhörpölésével egyidejűleg már mozdulnak is tovább, ezért kerül a tű csak
ritkán mélyre, de mindenképp ritkábban, mint a tavi pecák során.
A végére két kosár és egy dilemma. A nagyobbikkal
egyértelműen több etetőanyag vihető be egyszerre. Cserébe a kosár nagy
felületet ad a víznek, ugyanazon a helyen nagyobb tömegű kell belőle, mint a
másik, hagyományos kialakítású és méretű kosárból. A kisebbikből a 80 grammos
megáll ott, ahol a nagyobból a 4 unciás (112 gr) kell. Kíméled a zsinórt, a
botot, fárasztásnál 30 grammal kevesebb holt súly himbálódzik a zsinóron.
Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy fontos a sok etetőanyag bevitele. Jó
mindkettő, de a kisebb méretűvel célszerűen sűrűbben kell dobálni. Én mostanság
inkább a nagyobbat használom gyakrabban. No meg néhanap a rakétakosarat, amit a
folyó szépen begörget a kövezés lábához, ahol az éhes halak várják… J
Teszik!
VálaszTörlésBogyó, legközelebb szólj, hogy mutassam meg a kosaraimat! (Ha még nem tettem volna.)
Szerntem érdekelni fog. :)
Minden érdekel! :) Szólni fogok.
TörlésMiki :)
VálaszTörlésaz első képen, a túlparti fény forrása /a balos pálca melletti/ mi volt?
Novi, a lehetséges válaszok:
Törlésa) Az utolsó titkos szovjet űrexpedíció (Szoljúz 47) soha meg nem került leszállóegységének bal oldali ablaka. A három visszatérő űrhajóst (Alekszej Ponomarenkót, Jevgenyij Kovaljovot és a vietnámi kutatótisztet Ngo Hsziao Pfangot) ugyan épségben megtalálták egy józsefvárosi kocsmában, ám úgy be voltak b...szva, hogy nem tudták elmondani, hol maradt a kabin. Később sem emlékeztek rá. A leszállóegységet azóta sem találták meg. Mostanáig...
b) Nem tudom.
Válassz belátásod szerint... :)