2017. december 21., csütörtök

2017


A Karácsonyig hátralévő pár napban már biztos nem pecázom. A két ünnep közt – ha az időjárás is engedi – egy kis dobálásra még sor kerülhet, bár inkább nem, mint igen… Belenézek hát az idei fényképalbumba, néhány fotó és pár mondat erejéig felidézem ezt az évet. Ha nincs jobb dolgotok, tartsatok velem:



Az album első képei még február közepén készültek, de azokon halakat még nem látni. Márciusig (egész pontosan március 4-ig) kell előre szaladnunk az időben a halas fotókig. Az volt idén a harmadik próbálkozásom. Szokatlan módon a Dunán kezdtem, toltam is egy határozott betlit, amolyan igazán kilátástalant. Aztán visszatértem jó szokásomhoz, az RSD mélyebb részeihez, a finom végszerelékekhez és a light feederekhez.


A klasszikus drótkosaras, hosszúelőkés feeder végszereléket igencsak kedvelem, főleg ilyen finom formában. A tavasz az az időszak, amikor a leggyakrabban van módom használni. Most márciusban az első jelentkezők a Dunaág frissen telepített pontyai voltak rajta, nem a keszegek. Azon a pecán rendesen rám találtak és ettek, mint a sáskák.


Aztán hamarosan előkerültek a keszegek is. Sok apró, féltenyérnyi, meg tenyérnyi ezüstös jószág. Nyáron vagy ősszel nem horgászom célzottan az aprónépre (néhány nyári, nádas előtti spiccbotos élménypecát leszámítva…), de tavasszal fejedelmi szórakozás. Csiszolgatja a megrozsdásodott reflexeket és mozdulatokat. Ha nem lennék olyan végtelenül lusta, mint amilyen vagyok, ezekből a tavaszi keszeghorgászatokból néhány isteni kaját össze lehetne hozni. De lusta vagyok…


Március közepe volt, amikor az első dunai márnát sikerült megakasztanom. Az idei március nem hozott olyan meleget, mint a korábbi pár évben, így a parthoz közeli részek sem melegedtek fel és népesültek be olyan hamar. Ami a márnákat illeti, 2017 lényegesen kevesebbet adott, mint az előzőek. Persze lehet, hogy ez a mostani „halsűrűség” a normális. Nem tudom.


Ha volt olyan faj, amiből rengeteg volt az idén, hát az a szilvaorrú. Egész évben, bárhol is horgásztam a Dunán, mindenhol marokszám jöttek. Nem túl régen, úgy hat éve horgászom megint rendszeresen a folyón. Ez idő alatt azt tapasztaltam, hogy minden évnek megvan a maga jellegzetessége, mely nyilván erős összefüggést mutat a vízjárással, az időjárással, meg nyilván még számos dologgal, amelyek hatását és fontosságát nem is ismerem. A végeredmény, amit látok, az a fajok évről-évre változó összetétele, ugyanazokon a szakaszokon. Az egyik évben már a tavasz elején darabos márnákkal kezdünk és végig ők uralják a szélvizet. Aztán a másik évben kevesebb a márna, de gyönyörű dévérek akadnak időről-időre. A harmadik évben a jászok jönnek szépen, sőt, még pontyot is akasztok párat a húzós vízen. Hát ez az év a szilváké volt. De nem panaszkodom, csipegettem azért másból is.


De hogy ne csak a Dunáról essék szó, jártam az például Ipolyon. Mindössze kétszer. Először Marci vitt magával (na jó, én vittem, de ő volt otthon…), másodjára magamtól mentem. Pergettem, apró wobblereket és még apróbb kanalakat dobáltam. Eredménytelenül. Szívet melengető kis folyó az Ipoly, de van még mit tanulnom az ottani pecáról. Nem tudom jól olvasni felszínt, nem ismerek fel számos haltartó helyet. Tudom, sokat kell csinálni, figyelni kell és meghallgatni a bennszülöttek okosságait. Mindegyikre van bennem hajlandóság.


A Verba-tanyát és az ottani method-pecát azért már kicsit jobban ismerem. Olyan, mintha hazajárnék. Sok kapás, darabos halak, szívélyes vendéglátás, barátok. Nekem ezt jelenti Nyíregyháza és a tanya. Idén csupán kétszer voltunk, ami szokatlanul kevés alkalom. Ági (a feleségem) mostanság már csak itt horgászik velem. Ez mindkettőnknek pihenés. Ő horgászik, én pedig a keze alá teszem a dolgokat. Pecázom én is persze, de csak kényelmesen. Erről szól az itt töltött idő. Kényelmesen! A legegyszerűbb és talán a leginkább eredményes módszer errefelé a method feeder. Nem kell messzire horgászni, nem kell sok kaját beszórni. Csupán egy fél kiló etetőanyaggal vagy mikropellettel, néhány csalizó minibojlival egész napokat lehet végigcsinálni. Elképesztő eredménnyel.


Ez a kép úgy ötszáz kilométerrel odébb, Ölbőn készült. Tavaly voltam ott először, Szilárd emlékversenyén, idén is ebben az „ügyben” jártam. Eddig mindkét alkalommal úgy alakult, hogy csak a verseny napján tudtam horgászni. A tavalyi peca elég szerényen alakult, épp csak két becsülethalra futotta, miközben az elsők rendesen kitömték a szákokat. Idén már jobban ment, a feederes mezőny második legtöbb halával mérlegeltem. Mondanom sem kell, hogy ez csak egy szektor kettesre volt elég, hisz a legtöbbet szektortársam fogta, épp mellettem. Ezzel együtt remekül szórakoztam, igazán élvezetes peca volt. Fogtam halat methoddal, hosszú előkével, fogam messze és a lábam előtt, fogtam bojlival, kenyérrel, csontival és kukoricával is. Előző este sokat dumáltunk, tátrateáztunk, unimukkoztunk… vagy mi…


Megint vissza a keleti országrészbe: a Tisza-tó csukáit csak kicsit sikerült felhergelni, csupán néhány kisebb krokodilra futotta. Marcival és Gáborral is megjártuk a szalóki részt. Ilyenkor mindig egy bőröndre való műcsalival indulok útnak. Van nálam minden: kanalak, felszíni wobblerek, mélyenjárók, jerkek, vertikális csalik, gumik, spinnerbaitek sőt, még néhány nagyobb körforgó is kerül a dobozokba (becstelen szarjankó vagyok, tudom…). És mi a vége általában? Könnyű, Orclara hajazó tompa fényű kanál, a „De nehéz az iskolatáska” ütemére. Próbálok persze sokféle dolgot, de valahogy ennél kötök ki. Ez van benne a kezemben, mióta az első próbálkozásaimat tettem a Duna-Tisza csatornán néhány évezreddel ezelőtt.


A nyár nem elsősorban a pecáról szólt. Házat vettünk, felújítottuk, csinosítottuk, ahogy a pénzünkből és a fantáziánkból tellett. Ez azt is jelentette, hogy két hónapot a ráckevei telken lakunk, a cuccaink pedig összepakolva a sufniban és a ház azon részeiben laktak, ahol épp nem folytak munkák. A horgászmotyóim is ilyen csomagokban voltak nagyrészt. A telekről néhanap azért elkerekeztem egy-egy közeli helyre. Vittem magammal egy light pergetőbotot, két doboz apró wobblert. Nem voltam nagyon eredményes, de egy órányi suhogtatás még halak nélkül is adott annyit a lelkemnek, amivel a visszautat már valami zavart mosollyal a szám szélén tudtam végigtekerni.



Igaz, történt azért más is közben. Jócskán benne jártunk már az augusztusban (no meg a felújításban), amikor volt alkalmam párszor kiülni a mártoni nádasokhoz. Évtizedes emlékeket hozott felszínre az a néhány óra, amit volt szerencsém a csónakdeszkán kuporogva eltölteni. Az idei nyár kifejezetten jó fogásokat hozott mindenkinek, így nekem is jutott pár kisebb ponty. Mondhatjátok, nem komoly zsákmány, de nekem hetekig kitartott az általuk adott élmény. A nádas, a halk beszélgetések a csónakban, az úszó tánca és a nyers fárasztás, mind-mind értékes órákat mentettek meg az életemből. Ahogy egyes dolgok elvesznek az életedből (akár érthetitek szó szerint is), úgy mások bizony hozzá tudnak adni. Hiszek benne.


Megmutatom, ez volt idén a legnagyobb dévérem. A fotó talán nem adja vissza valós méreteit (három kiló körüli a jószág), de legalább a szín láttat valamit a csodából. A nagy, dunai dévérek a gyengéim. Nem tudok kifejezetten dévéres helyeket vagy módszert/csalit, erős felszereléssel a fárasztásuk sem különleges. A felbukkanásuk pillanata az, amitől meg tud reszketni a térdem. Amikor egy ilyesféle sütőlapát először felfekszik a víztetőn, az egészen borzongató. Ilyenkor csak annyit tud mondani az egyszeri pecás, hogy „azt a k…va”, meg hasonló szépeket. Érdekes, hogy az ember elragadtatásában is képes káromkodni. Inkább fura.


A reggelek mostanában különös jelentőséggel bírnak a számomra. Az év nagy részében a szombat hajnalok az enyémek, akkor tudok a legkönnyebben elszabadulni horgászni. Különösen az őszi időszak működik így. Igaz, az idén több alkalommal estébe nyúlóan tudtam kint maradni, nem is mindig eredménytelenül. Mégis, valahogy a reggelt érzem a sajátomnak. Amikor megállok a gát tetején, szemem beissza a párás vízfelszín látványát, a folyó szaga betölti nem csak az orromat, de minden pórusomat. Az az igazi.





Pontyok, márnák, dévérek, csukák. Meg a többiek. Jövőre folytatjuk!

Kívánom nektek, hogy a fenyő és a sütik illata gyerekzsivajjal keveredjen idén Karácsonykor! Jusson az asztalra és jusson a szívekbe is! Áldott Ünnepeket Mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szép összefoglaló, a képek és az élmények összhangjának szimfóniája!

    Áldott, Békés Ünnepeket!

    Csaba

    VálaszTörlés