2017. augusztus 21., hétfő

Ugyanúgy


Karcsi finoman húzza a gázkart, lassan csorgunk a Kereknád felé. Én szívesebben eveztem volna, de Karcsinak igaza volt, így most egy kicsit praktikusabb. Utunk elvezet egy sekély ritkás előtt. Négyen ülik körbe, az elmúlt napok fogásai sokakat kicsaltak a nádhoz. Ahogy engem is…

A Kerek

Itt, a szigetszentmártoni szakaszon nemcsak a parti nádasok tartanak halat. A mederben van néhány hosszabb-rövidebb sóderes feltöltődés, azokon pedig megtelepedett a nád és a gyékény. A növényzet néhol igen sűrű, néhol csak ritkás lengő. Mindkettő jó a pecára, megtalálhatók bennük a pontyok ösvényei. Azok az útvonalak, ahol a halak közlekednek és azok a területek, ahol táplálkoznak is. A Kereknád egy nagyobb sóderes púp tetején álldogál. A növényzet csak egy zsebkendőnyi területet fed be belőle, évről-évre változó formában. Hol ritkább, hol sűrűbb. Évtizedek óta pecázunk rajta, sok halat adott már nekünk.



Ha a nádhoz indulok, manapság egyetlen botot viszek csak magammal. Praktikus okból: Most épp csak egyetlen olyan botom van, ami alkalmas az itteni kézitusára. Ha a körülmények megengedik – van elég hely két felszereléshez, a fárasztáshoz – a nádnál jó két bottal horgászni. Az csak ritkán fordul elő, hogy annyi akció lenne, ami ezt akadályozná. Isten adna minél több ilyen horgászatot…

A motyóm mindkét része (bot és orsó) lassan elmúlik tíz. A bot egy kiérdemesült angol csukázó pálca. 3,25 librás, 3,6 méter hosszú. Nagy falvastagságú, nehéz darab, ez teszi alkalmassá erre a terepre. Az orsó egy 5000-es Spheros. A Shimano egyik legerősebb, legellenállóbb kurblija az édesvízi változatok közül.  Nem egy csapágybajnok, nem egy finom műszer. De masszív és jó a fékje. Erős fonott zsinór van rajta. Amit nem fogok meg ezzel a cuccal, azt nem is érdemlem meg.


Önsúlyos úszókat használok leggyakrabban. Ennek van előnye és hátránya is. Dobni jó vele. A súlyozást mindig egy darabban teszem a zsinórra, az úszót csak fölül ütköztetem meg, így az dobáskor lecsúszik rá. A két együtt mozgó tömeg (úszó és ólom) könnyen és pontosan dobható. Az önsúlyos úszó egyetlen, de komoly hibája, hogy lusta. Ha a ponty feláll a horoggal a fenéktől, a pedző csak kiemelkedik a vízből, nem kipattan, mint súlyozás nélküli társa. Mindent jelez, amit jeleznie kell, csak kicsit tompábban. Én megszoktam így, de nem mindenkinek ez a kedvence.


A horog szerepe kiemelkedően fontos. Nem lehet túl kicsi, mert a kis méretű horog nem fog át elegendő húst. De az sem jó, ha túl nehéz a tű, mert az gyanút kelt a pontyban, amikor felszívja azt a talajról. Nagy, könnyű és erős. Ritka kombináció. Annak idején, amikor nyaranta rengeteg időt töltöttem a nádnál, marokszám vásároltam különböző horgokat. Ma is abból a készletből élek. A kedvencemet, egy klasszikus formájú, lándzsahegyű Ownert tettem fel kettes méretben. Két szem kukorica pont betakarja.


Etetni egyszerű főtt kukoricával etetünk. Nem rendszeresen, annyi időt nem töltünk a vízen. Szórunk a peca előtt és utána, ha maradt valami a vödörben. Horogra általában mást teszek, nem abból, amiből etetek. Éveken keresztül a pálinkás kukorica volt nálam a sláger. Rengeteg halat fogtam vele, jó volt a hűvösebb, tavaszi időszakokban, de működött a legdöglesztőbb kánikulában is. Mostanság a meleg vízben sokan használnak büdös cuccokat. Én is próbálkoztam már vele, nem is sikertelenül. Ennek a tejsavas kukoricának olyan szaga van, mint egy több hetes zokninak, csak sokkal töményebb. Ütős, de a halak kedvelik.


Sokan a nád elé, az öblöknél azok külső részére szórják a szemeket. Van benne logika, megpróbálják a halakat kicsit kijjebb mozdítani, amivel jobb esélyünk lesz kiimádkozni őket onnan a fárasztás során. Én szívesen etetek az öblök mélyébe is, vagy a szálak közé, ha azt a részt meg is lehet horgászni. Azt tapasztalom, hogy nagyon nehéz a pontyokat eltéríteni a megszokott útvonalaktól, szívesebben veszik, ha a kaját a jól ismert asztalon tálaljuk fel nekik. Szóval, ha bent akarnak maradni, hát maradjanak. Majd én odateszem az úszót. Persze van úgy is, hogy a halak kintebb mozognak, eleve az a járásuk. Előnyben vagyunk, ha egy-egy helyet kitapasztalunk, tudjuk hova szórjunk és hova horgásszunk.

Lajos bátyánk a ritkásnál

Ahogy végigolvastam az eddig leírtakat, az a fura érzésem támadt, hogy én ezt már olvastam valahol. Persze, hisz én írtam. 2004-ben (13 éve b+…) a Haldorádóra írtam egy sorozatot, néhány cikket a nádi pecáról. Akkoriban benne voltam rendesen. Ha valakit érdekel, megtalálja ezeket a dolgozatokat itt: Haldorádó/Nádi pontyozás de az egyes írások linkjeit ide a blogra is kitettem. Az az érdekes benne, hogy ennyi év elteltével szinte semmi nem változott. A nádi pontyozás a ma divatos feederes vagy UL pergetős pecákhoz képest szinte ősi módszer. Az eszközök változtak (a legtöbben már nem nádbottal és tárolóorsóval tolják), de a lényeg vajmi keveset az elmúlt hetven-nyolcvan évben.

Én egy kicsit másként csinálom, mint a legtöbben. A többség rövidebb és erősebb botokkal tolja (vannak persze, akik megmaradtak a 4 méter körüli dióverőknél). Az önsúlyos úszót kevesen használják, a horgok általában nagyobbak, az 1/0-s vagy 2/0-s méret az alap. Az osztott ólmozás sem ritka. Mindezzel együtt a lényeg: a feltolós készség, az agresszív fárasztás és a varázs mindenkinél ugyanaz.


Hogy mi a varázs? Hát ez az egész. Üljetek ide mellém és nézzétek ti is. Az ülésdeszka, amin kuporgok nem túl kényelmes, de az előttem lévő két nádnyiladékban olyan előadás zajlik, hogy nem foglalkozom a sajgó fenekemmel. A nádszálak száraz zörgését egy ideje már hallom a sziget belsejéből, de most először látom is a zaj okozóját. A jobb oldali öblöt horgászom én, a bal oldali benyíló elején Karcsi úszója feszít. Az én pedzőm egész mélyen, az öböl hátsó részén várja a kapást. Mögötte, kicsit jobbra ütötte meg az egyik szálat a ponty. Aztán a hal lassan, de nem túl óvatosan végigvonul a nádfal szélén, minden második tövet meg-meg ütve. Nem lehet túl nagy példány, a darabosabb bajuszosok nála sokkal finomabban mozognak.

Mintegy varázsütésre megelevenedik előttem az öböl. Két vagy három hal közlekedik benne egyszerre, most már túrások is rajzolják útjukat. Bejárják az egész nyiladékot, csak az úszómat kerülik ki, kínos precizitással. Legalább negyedórája járatják már velem a bolondját. Ilyenkor a kezdeti figyelem lankadni kezd. Nem fixírozod tovább az úszót, inkább elbambulsz, a nagy jövés-menést figyelve. Ekkor az úszó váratlanul kiesik a vízből. Nincs rá jobb szó. Az antenna nagy svunggal kiemelkedik, majd megdől és ugyanazzal a tempóval elindul oldalra. A vékony szár a vizet hasítja.


Bevágok. A ponty nem nagy, de elég eltökélt. Balra húz, eléri az öböl szélén az első szálakat. Nem lenne szerencsés beengedni a sűrűbe, mert onnan már nehéz kiimádkozni azon az úton, amin bement. Nem lehetetlen, de nehéz. Bal kézzel megfogom az orsó dobját és jobbal keményen húzom, emelem a botot. Az erős cucc teszi a dolgát, a hal megfordul enged az erőszaknak. A fárasztás további része már az öböl előtt, a nyílt vízen zajlik. Teszünk még néhány kört, mielőtt a merítőbe húzom a pontyot, de a nem túl nagytestű jószág (két és fél, három kiló lehet) innen már hamar feladja.


Ez egy átlagos, fogást megelőző műsor, de előfordul az is, hogy órákig nézheted az előadást a nélkül, hogy eljutnál a kapásig. Az sem rossz ám. Fogok még egy kisebbet is, közben beszélgetünk Karcsival. A nádi peca inkább szóló műfaj, de kettesben is megéri.

Még egy kicsi...

Ennyi a sztori. Kevés? Nem hiszem. Nekem ez a legjobb peca. Szeretem a dunai feederezést. Szeretem a methodozást. Szeretem a pergetést, főleg a csukák kergetését, meg a balinokét néhanap. Szeretek százféle más dolgot, ami horgászat. De az, amit a nádi peca tud, az valami egész fura és csodálatos. Ha még nem próbáltátok, egyszer muszáj lesz…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése