Angol cuccok 12.


Megint furcsa telünk van, néha egész harapós idő kerekedik, máskor meg inkább tavasz van néhány napig. A Duna egyes részein fogják a márnát, a jászt, némelykor eszeget a süllő is, meg a menyhal. Mindezt persze csak a cimboráktól tudom, az én decemberem – szokás szerint – a munkáról szólt és a január is így kezdődik majd. Nem panaszként mondom, addig jó, míg van meló. Mások tolják a pecát, én meg nézelődöm. A szokásos kis kitekintés a fogyasztói társadalomba. Ja, és BÚÉK!

Custom Angling Solutions folyóvízi bottartó fej


Első pillanatra nem tűnik nagy dolognak, csupán egy bottartó fejről van szó. Mégis imádom az ilyen, egyszerűségükben szép dolgokat. Semmi csicsa, semmi szükségtelen. Minőségi anyagok, tökéletes funkcionalitás, örök élet és még két év. Az áramlás irányának megfelelően feltéve biztonsággal megóvja a botot attól, hogy egy vehemens hal (vagy egy gonosz uszadék) lerántsa a helyéről. Bármilyen vastagságú pálcához megfelelő és a zsinór szabad futásának is teret enged. Hibátlan. Ha minden dolog ilyen lenne körülöttünk… Nos, az lenne a fogyasztói társadalom vége. Nagy bajban lennénk.

a gyártó weboldalán: Custom Angling Solutions River Angled Rod Rest 

Itt jegyezném meg, hogy ami a bottartó fejeket illeti, nem kell Angliáig menni, ha minőségi, tartós termékeket gyártó vállalkozást keresünk. Vessetek egy pillantást az Aluflokk termékeire.

GURU Impact Bomb ólmok


Maradjunk tovább az egyszerű és praktikus dolgoknál. A pontyhorgászok (az itthoni nevezéktanban a bojlisok) körében régóta bevett módszer, hogy a megfelelő kiképzésű ólomra/ólomba erősen aromás csalogatóanyagot gyúrnak, ezzel is növelve a végszerelék csáberejét. A finomszerelékes pecásoknál ez kevésbé elterjedt, bár nyilván nem ismeretlen dolog. A Guru ezt a speciális ólmot ajánlja erre a célra. Méretei megfelelnek egy finom vagy közepes feederbot teherbírásának, a nagyobbak elég messzire eldobhatók. Alkalmas néhány szem pellet (itt etetésre használt, kisméretű expander vagy feláztatott pelletre gondoljatok), minimális mennyiségű etetőanyag vagy paszta bevitelére. Ez a téli, kora tavaszi finom keresőhorgászatok remek eszköze lehet, amikor inkább csak némi figyelemfelkeltésre van szükség, nem a halak helyben tartására.


a gyártó weboldalán: Guru Impact Bomb

Garbolino pelletprés

A finomszerelékes peca története – mint ahogy a horgászat minden egyéb ágáé is – telis-tele van olyan eszközökkel, melyek kisebb-nagyobb hatást gyakoroltak a dolgok alakulására. De még több az olyan cucc, amelyet kitaláltak, bemutattak, használták, aztán a nélkül múltak el, hogy megváltoztatták volna a „történelmet”. Hogy egy újdonságból mi lesz, azt csak az idő, a piac, no meg az emberek néha kiszámíthatatlan ízlése, kedve dönti el.


Itt van például ez a kütyü. Ha jól látom, 2012 óta van a piacon. Ötletes, egyszerű, hasznosnak és hatékonynak tűnik. Ti hallottatok már róla? Szerintem a többség nem, velem együtt. Végy egy hengert, tégy bele némi puha (vagy felpuhított) pelletet, a két végét zárd le egy-egy dugóval, préseld össze kicsit kézzel. Az eredmény egy kis adag, könnyen bomló, de a dobást egész jól bíró pellet. Ha egy fűzőtűt még a préselés előtt áttoltam rajta (ez benne van a pakkban), a préselt pellet-hengert fel tudom fűzni a horogelőkére (célszerűen olyan végszerelék kell ehhez, ahol az előkét egy gyorskapoccsal rögzítjük, így az könnyen fel- és leszedhető). Ugyanarra való, mint a Guru Pellet Cone-ja, csak kicsit professzionálisabb, bár így nyilván kicsit macerásabb is. Nagyon ötletes, valószínűleg adnak is el belőle, egyébként nem lehetne most is kapni. De nem tarolta le a piacot, azt hiszem. Szintén jól használható télen, kora tavasszal.

Egy rövid videó a használatáról, még a 2012-es The Big One kiállításról:


a gyártó weboldalán: Garbolino Pellet Press

Daiwa Powermesh Specialist botok


Az angol piacon a „specialist” egy külön kategória. Adott halfajra, annak kapitális egyedeire célzottan horgászó pecások eszköztárát jelenti. Az így jelölt cuccok leggyakrabban a közepes vagy felső kategóriába tartoznak, s az adott minőségi osztályon belül a lehető legjobb felszereltségűek. A Powermesh Specialist sorozat botjai a maguk 110-130 font körüli árukkal a Daiwa középkategóriáját képviselik, ami eddigi tapasztalataim szerint kitűnő minőséget takar. A sorozatban három úszós és három feederbot mellett egy márnázó pálca kapott még helyet. Az úszós pálcák 3,9-4,2-4.5 méteres, a feederek 3,5-3,8-4,1 méteres hosszban kaphatók, ez utóbbiak a hossz növekedésével egyre erősebbek is (50-70-90 grammos dobósúly). A márnázó bot 2,75 fontos tesztgörbéje kifejezetten erős pálcára utal. Minőségi karbon blank, teli parafa nyél, Fuji orsótartó, fém zárókupak, könnyű gyűrűk, a feederekhez 3 spicc. Amit a legnehezebb a kereskedelmi szövegekből kihámozni (tesztet nem találtam róluk a neten), az az akció, bár egyes leírások az átlagosnál feszesebb botokra utalnak. Specialist botok ritkán kerülnek magyar boltokba, de ha a jövőben összefutunk, szívesen kézbe venném ezeket.

a gyártó weboldalán: Daiwa Powermesh Specialist Rods

Dynamite Baits felszíni csali


A korábbi hideg vízi megoldások (Impact Bomb, Pellet Press) után egy igazi nyári csali a Dynamite Baitstől. Egy, a víz tetején úszó paszta, mely elég nehéz ahhoz, hogy akár szabad zsinórral, csupán egyetlen horoggal is viszonylag messzire lehessen dobni (persze conroller úszóval is használható). Hallisztes alapú és olajos, a melegebb vízben szinte azonnal „dolgozni” kezd, szivárognak belőle az ízek/illatok. Rágyúrható a horogra vagy fűzhető is, tetszés szerint. Nyári melegben nem csak a telepített  tavakon, de természetes vizeken is megér egy próbát. Barna és fehér színben kapható.


a gyártó weboldalán: Dynamite Baits Surface Distance Baits

Browning Bait Protector oldaltálca


Legyen szó hétköznapi vagy versenypecáról, az előkészített etetőanyagok és horogcsalik napfénytől vagy esőtől való védelme fontos. A lehetséges megoldások tárháza is meglehetősen széles. Egy, a tálcán lévő dolgokra rádobott törölközőtől kezdve, a különböző ernyőkön keresztül egészen a professzionális, fiókos oldaltálca-szörnyetegekig. Ez a cucc valahol félúton van az említett skálán. Egyik oldalt a láda lábához rögzíthető, a másik oldalon két saját lábán áll. A lehajtható/lezárható tető vízálló. A könnyebb hordozhatóság érdekében egy méretes fogantyút tettek az oldalára.


a gyártó weboldala: Browning European Website

Shimano Ultegra XTD / XSD orsók



A Shimano távdobó orsói (és különösen az Ultegrák) rendkívül sikeresek Magyarországon, de valószínűleg egész Európában. Nekem is van két ilyen kurblim a korábbi változatokból, nagyon jól használható, minőségi darabok. Hosszú és erős feederbotokon laknak, akkor veszem elő őket, ha messze kell dobni. Az Ultegra legutolsó változata, a D betűvel jelölt sorozat. Az XTD finoman állítható elsőfékes, míg az XSD az Istant Draggal, azaz a dobba épített gyorsfékkel rendelkező változat. Mindkettőből kapható 5500-as és 14000-es méret. A „kisebbik” mind a feederes, mind a pontyozó horgászok számára használható, a nagyobb pedig kifejezetten a pontyozók eszköze. Az XSD-nél megjelenik egy 3500-asnak nevezett, kompakt méret, amelynél a 14000-es tömeg, áttétel és behúzás-adatai szerepelnek, ám a zsinórkapacitás rubrikában 0,20/200 m szerepel, ami rendkívül sekély dobot sejtet. Mindegyik változathoz jár pótdob és kétféle dobszűkítő (10000/3500 és 4500/3500), amikkel ezek az orsók rendkívül sokféleképp lesznek használhatók. 4+1 csapágy (ebből csak egy A-RB), lassított dobemelés, X-SHIP és további tucatnyi Shimano-kóddal jelzett technikai megoldás. Ha valaki ebben a kategóriában jó orsót keres, az Ultegrákat mindenképp érdemes felvenni a megnézendők listájára. Ja, az XTD a mattfekete színével még szépségversenyen is esélyes lehet…



Preston Innovations Dura Banjo feederkosarak és ICS (Inter Change System)



Megint egy töltőszerszámos method kosár. Bizonyos szempontból ugyanolyan, bizonyos szempontból meg más. Ugyanolyan, hisz ez is etetőanyag/pellet bevitelére szolgál, kialakításánál fogva ez is mindig ugyanazon oldalával ér majd feneket, ehhez is használható töltőforma (persze nem a meglévő töltő, hanem újat kell venni, de ez így működik...), de simán, kézzel is megformázható a beküldeni kívánt kaja-adag. Más, mert a legtöbb flat kosárral szemben nem egy lapos nehezék van az alján, hanem az egész test maga adja a tömeget (lásd pl. Guru Hybrid vagy Mini Pellet feederek). És a Dura Banjo kosarakkal együtt bevezetett Inter Change System lehetővé teszi, hogy a kosarat a szerelék megbontása nélkül levegyük vagy feltegyük. Menet közben cserélhető tehát a méret és szállítás közben megóvható a botunk a nekiverődő nehéz kosár okozta igénybevételtől. Ez utóbbi sem újdonság, hisz tudja ugyanezt a MAP korábban bemutatott rendszere, vagy a Matrix method kosara. Ez így együtt mégis újszerű. Sőt, a Preston nemrég mutatta be ugyanezen kosár gumis változatát is. Háromféle méretben (Micro, Small, Large) és háromféle tömegben (20, 30, 45 gramm) kapható a kosár, hozzá kétféle hosszúságú in-line szár és kétféle erősségű gumival ellátott szár vásárolható hozzá.



Ami a method kosarakat illeti, kezdem azt érezni, hogy kicsit túlfutottunk az egészséges mértéken. Minden cég megcsinálta a maga kosarát, a trendet meghatározó márkák (Preston és a hozzá tartozó brandek, Guru) többfélét is. Egyszerűen képtelenség akár csak kipróbálni mindet. Eleinte én is megpróbáltam követni a változásokat, vettem sokféle kosarat, végül azt mondtam, hogy ami sok, az egészségtelen. Kiválasztottam egyetlen típust (a Preston Flat Method feederét), a többit pedig eladtam. Aki még keresgél, vagy különböző célra különböző kosarakat használ (a Dura Banjo kifejezetten jó a pelletekhez és remek dobási tulajdonságokkal rendelkezik) az vessen egy pillantást erre.

Rövid klip az in-line változatról:


a gyártó weboldalán: In-Line Dura Banjo Feeder és Elasticated Dura Banjo Feeder

A képek innen valók: 1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12 - 13 - 14 - 15 - 16 - 17

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések